Jelenlegi hely

Drukkolás minták

Beküldő
Beküldő neve: 
Jakumetovics Rozália
Információ
A drukkolás maga azt a technikát jelenti, amely során a tiszta vászonra felviszik a kivarrandó, hímezendő mintázatot. A minták tájegységek szerint nagyon változatosak lehetnek, ahogy a hímzéstechnikák is. A gyűjtés a Duna Kárpát-medencei alsó szakasza mentén elterülő, ma Horvátországhoz és Szerbiához tartozó Szerémségből és Vajdaságból származik, ahol a magyar asszonyok szépen megőrizték és ma is művelik ezt a hagyományt. A legrégebbi mintákat kivágott falapokra vert vékony rézlemezekből állakították ki, melyeket kék festékbe mártottak és így, egymáshoz toldva vitték fel vele a fehér vászonra a mintát. Ezen kívül használtak tűvel vékonyan kilyuggalt papírmintákat, amikor a lapon megrajzolt ábrákat szorosan egymás mellett kiszúrták, és ezek a kék pigmenttel beszórt pontok rajzolódtak ki az anyagon. Itt szinte végtelen a mintavariáció lehetősége, egy-egy ügyesebb asszony magának is rajzolhatott terítő-, falvédőmintát. A vászonra felvitt kék drukkolást aztán a mintáknak megfelelő öltésfajtákkal (laposöltés, láncöltés, száröltés, lyukhímzés, slingelés, stb.) és cérnával varrták ki a szorgos kezek. A Vukovári Magyarok Otthonában több zsáknyi drukkolófa és több tucat régi papírminta található meg, melyek főként Gombosról (Vajdaság) és a környékbeli magyar falvakból kerültek az egyesület múzeumi gyűjteményébe. Az egyesület elnöke, Jakumetovics Rozália az édesanyjától örökölt tudással és mintákkal készíti el a drukkolt abroszokat, drapériákat, falvédőket, kötényeket, melyeket a tagok a kézimunka-kör keretében szépen kivarrnak. Ezek a hímzett csodák díszítik az otthon termeit, illetve a környékből gyűjtött régi kézimunka-darabok is megcsodálhatók itt.
Gyűjtés helye
Ország: 
Horvátország
Város: 
Vukovár
Cím ( ir., utca, hsz.).: 
vukovár