Jelenlegi hely

Program

Körösi Program

A Kőrösi Csoma Sándor Program

A Nemzetpolitikai Államtitkárság kezdeményezéseként 2016-2017 folyamán immáron negyedik alkalommal valósul meg a Kőrösi Csoma Sándor Program, melynek célja a diaszpóra magyarságának megszólítása, valamint a diaszpóra közösségi és kulturális életének megszervezése, magyar nyelvismeret fejlesztése és szinten tartása a kiérkező ösztöndíjasok segítségével.

  • Parajd
  • Hegedű és nemzeti színű szalag

A program során évente 100 fiatalt küldünk ki az érintett 25 országba. Felvettük a kapcsolatot a helyi magyar szervezetekkel, egyházakkal, oktatási intézményekkel, hogy jelöljék meg azokat a területeket, ahol a legnagyobb hasznukra lehetnek ösztöndíjasaink.

A pályázati kiírásban igyekeztünk rugalmas feltételeket szabni, annak érdekében, hogy minél többen szerencsét próbálhassanak. Ezáltal pályázó lehetett az „a 20. életévét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgár, aki közép- vagy felsőfokú végzettséggel rendelkezik, kiemelkedő és a magyar szórvány számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik, és/vagy közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan részt vesz.” A programban a déli féltekére utazó ösztöndíjasaink 6 hónapot tölthetnek az alábbi országok valamelyikében: Ausztrália, Új-Zéland, Latin-Amerika országai, valamint Dél-Afrika és Izrael. Az északi féltekére utazók kiküldetése kilenc hónapon át tart, Európa, Kanada és Észak-Amerika valamely országában.

Bővebben

Petőfi Program

A Petőfi Sándor Program

A Kőrösi Csoma Sándor Programmal párhuzamosan a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indított a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015 tavaszán. A Petőfi Sándor Program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.

  • Szekeres kirándulók - Békástelep
  • Szívből épített kapu  - Kibéd

A program során az előző évhez hasonlóan ötven magyar fiatalt küldünk ki ezen országokba. Az érintett országokban a magyar szervezetek, egyházak, oktatási intézmények, meghatározták azokat a területeket, ahol a legnagyobb hasznukra lehetnek ösztöndíjasaink. A program alapvető célja, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsük, segítsük a már meglévő kinti közösségeket. Célunk, hogy ez által elkezdődjön a közösségi hálózatok kiépítése, és első körben lassítsa, hosszú távon megállítsa és visszafordítsa a magyarság számarányának csökkenését.

Bővebben