Jelenlegi hely

Szentcsalád-járás Türben

Beküldő
Beküldő neve: 
Garamvölgyi Anett
A Szentcsalád-járásról Garamvölgyi Anett, Petőfi Sándor Program ösztöndíjas számolt be.
Információ
A szentcsalád-járás a 20. század elejéről származó katolikus szokás, melyet napjainkban is aktívan gyakorolnak a türi asszonyok. Nagy öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy ebbe a hagyományéltetésbe 2016 decemberében én is bekapcsolódhattam. A szentcsalád-járás minden évben Karácsony előtt kilenc nappal, december 15-én kezdődik. A helyi magyar asszonyok ilyenkor kilenc napon át kilenc különböző családhoz viszik egymás között a szent család képét, majd imákat mondanak, énekelnek, és kisebb szertartásokat mutatnak be. A szentcsalád-járás tehát egy adventi gyakorlat, amely a közös családi imára és a családok közös imájára ad lehetőséget. Türben a templom sekrestyéjében helyet foglaló szent család képe indul szálláskeresésre minden december 15-én. Kezdetben fiatal lányok hordták a Szent Család képét házról-házra, napjainkban azonban az ifjabbak közül már nincsenek olyanok, akik ezt a hagyományt gyakorolnák, így az idősebb asszonyokra marad az éltetése. Idén az a szomorú helyzet állt elő Türben, hogy már kilenc családot sem sikerült összegyűjteni, ahol a szent kép megpihenhetett volna, ezért utolsó estéjén, december 23-án nálam, a Magyar Házban aludt a szent család, így lett teljes a hagyományéltetés. Indulása előtt a képet rendszerint a főszervező énekesasszony szentelt vízzel meghinti vagy a katolikus pap megáldja. A szent családot minden házban egy előre feldíszített oltár várja, s mikor a hirdetett időpontra - idén rendszerint 16 órára - az összes résztvevő megérkezik, kezdetét veszi a szertartás. Beköszöntő ének (Dallam: "Ébredj ember...") Szállást keres a Szent Család. De senki sincs, ki helyet ád. Nincsen, aki befogadja Őt, ki égnek s földnek ura. Az idő már későre jár, A madár is fészkére száll. Csak a Szent Szűz jár hiába" Betlehemnek városába. Legalább ti, jó emberek, Fogadjátok a Kisdedet. Házatokra boldogság száll, Ha betér az égi Király. (A házbeliek éneklik:) Ne sírj tovább, Szűz Mária, Ne menjetek ma máshova! Szállásunkat mi megosztjuk, Kis Jézuskát befogadjuk. ELŐIMÁDKOZÓ (A családhoz): Elhoztam hozzátok a Szent Család képét: A Szűzanyát méhének áldott gyümölcsével az Őr Jézussal és a Szűzanya jegyesét, Szent Józsefet. Áldásuk tér be a házba. Remélem, szívesen adtok nekik szállást. HÁZBELIEK NEVÉBEN: Üdvözlégy, Mária! "Honnan van az, hogy az én Uramnak Anyja jön hozzám?" Ó, de boldog vagyok, hogy a Szent Családot hajlékomban tisztelhetem és Nekik szállást adhatok! A képet mindketten megcsókolják, majd a házigazda elhelyezi azt az otthonában előre elkészített oltáron. Ezt követően előimádkozók által vezetett fohászokat mondanak Józsefhez, Máriához és Jézushoz. A türi asszonyok felosztották egymás között, hogy ki melyik részét vezeti a szertartásnak. Mivel egy román származású kedves asszony is csatlakozott a szokásgyakorláshoz, így az egyik ilyen fohász idén rendszerint románul hangzott el. Az imádságokat további énekek színesítik. Végezetül a következő ima és ének hangzik el: ELŐIMÁDKOZÓ: Elbúcsúzunk tőled, Szentcsalád! Fáj, hogy nem tudtunk úgy megtisztelni, mint ahogy szerettünk volna. Szívünk templomából azonban már többé el nem bocsátunk. Maradj nálunk egész életünkben. Búcsúzásul add meg nekünk azt a kegyelmet, hogy tiszteleted kösse össze a keresztény családokat: a férjek feleségükben, ő, Szűz Mária, téged tiszteljenek: a feleségek férjükben Szent Józsefet szeressék, becsüljék. Legyen szent és sérthetetlen a házasság szentsége. A keresztény családok Istenáldásának tekintsék a gyermeket: féltő gonddal, legdrágább kincsükként, isteni félelemben neveljék őket. A gyermekek szüleikben Isten helyettesét tiszteljék és szeressék, nekik mindenben engedelmeskedjenek! Jézus, Mária, József! Nektek ajánljuk szívünket és lelkünket! Jézus, Mária, József! Álljatok mellettünk halálunk óráján! Jézus, Mária, József! Veletek nyugodjunk békében. Ámen. Búcsúzó ének (Dallam: Mennyből az angyal...) Ó Jézus,Jézus, ó kegyes Jézus légy velünk, Könyörgünk Néked, szent békességed add nekünk. Ha a bűn éget, ha ver az élet, vihara Csillagunk éjben, segíts a vészben, Mária. Mária őre, hű kísérője,. Szent József, A beteg ágynál és a végórán védelmezz. Ha erőnk nincsen, példátok intsen,Szentcsalád! Ha szívünk tiszta, megnyílik majd a mennyország. A búcsúének után egy tized Rózsafüzér imádság következik, majd egy Adventi vagy Karácsonyi dal eléneklése. Türben például nagyon népszerű a "Betlehemi pusztán örvendetes hir van" kezdetű ének. A szertartást követően a háziasszony rendszerint egy kis aprósággal vendégeli meg az összegyűlteket - gyakran gyümölccsel - majd együtt indulnak a 17 órakor kezdődő szentmisére.
Gyűjtés helye
Ország: 
Románia
Város: 
Tür